A LIPICAI LÓ
A lipicai története 1580-ban kezdődött, amikor I. Ferdinánd német-római császár magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg az 1572-ben alakult bécsi spanyol lovasiskola számára egy tenyésztő telepet alapított - a császársághoz tartozó Trieszt környéki köves, karszt-tetőn fekvő Lipiken (olaszul Lipizza) a mai szlovéniai Lipicán. A tenyésztő telep genetikai alapját az ott található és a középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű és Spanyolországból importált lovak és a szintén helyi kemény természetű hegyi lovak adták.[1] A császári udvar számára kívántak itt kiváló, szilárd szervezetű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat kitenyészteni. A fajta ősei között vannak kemény természetű hegyi lovak és spanyol-nápolyi mének is. A kezdeteknél használt mének közül nyolc ma is létező genetikai vonalat alapított, s a tenyésztés ezekre épül.
A lipicai ménest a napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra menekítették, így alakult ki a mezőhegyesi lipicai jellegű állomány. Ezeket a lovakat 1876-ban Alsószombatfáraköltöztették, majd onnan 1912-ben Bábolnára. Innen kerültek az 1950-es években újra hegyi környezetbe, Szilvásváradra.
A lipicai valódi nemzetközi fajta, az egész világon elterjedt. 400 éve fajtatisztán tenyésztik, az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstől eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során. A magyarországi állomány kiemelkedő genetikai értékével tűnik ki. Tenyésztőszervezete a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete. A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.